|
|
Alien a pult mögött
- avagy egy feleség sirámai Írországból -
Ízelítő - bevezető
Sajog a hátam, határozottan érzem a combizmaimat, s alig tudok egyenesen
ülni. S ez nem csak a rám nehezedő, nehéznek nem nagyon nevezhető majdnem 34
esztendő miatt van így. Ma pocsék napunk volt a boltban, ahol dolgozom. A
tőlünk gyalog húszpercnyire lévő (tehát közelinek nevezhető) bolt felújítás
miatt bezárt, s az összes vásárlója ránk zúdult. A szokott kétszemélyes
melót ma hárman is alig bírtuk. Kifogytunk a kenyérből, a salátákból. Ez így
van hétfő óta, s valószínűleg így lesz egész héten. Holnap szabadnapos
leszek, de nem vigasztal. Fáradt vagyok, s tudom, hogy ma két vevővel is
szándékosan voltam undok, amit utána persze vadul keserülök, de az adott
percben nem tudok uralkodni magamon, legszívesebben a képükbe vágnám, GET
LOST! Bámulom Fionát, a kolléganőmet, aki fáradtan ugyan, de
rendíthetetlenül mosolyog, mindenkivel tud pár szó erejéig csevegni, s a
legtöbb vevőt ismeri is: hiába, ezen a környéken született. Én csevegni csak
a egyszerűbb szinten tudok, mert nem mindig értem meg az angol nyelv ír
akcentussal kiejtett szépséges szavait, s ilyenkor legfeljebb hümmögésre
telik tőlem, szegény ostoba magyartól, aki idejött Írországba, férj után,
bele az ismeretlenbe, elbódulva a birkáktól, az első, itt töltött nyári
hónapot bearanyozó szivárványoktól és az írek kedvességétől. Néha kínosan
mosolygok, ha nem értem egy-egy "builder" viccelődését, ilyenkor Fiona
segít. De vannak apróbb diadalok is, amikor szinte gondolkodás nélkül tudok
egy viccre reagálni, szellemesen, és olyankor diadalérzet fog el, s pár
óráig nagyobb kedvvel dolgozom. Így kellene csinálni egész nap.
Következő írás
Link mint mink:
Avar
Dzsuszti
Upside Down
Írországi élmények |