Írországi információk és élmények - magyarul

Ugyan Írországban törvény kötelezi a vállalkozókat, hogy csakis úgy nyithatnak üzletet, irodát, ha azt elérhetővé teszik a mozgáskorlátozottak számára is, de még mindig találunk tolókocsival nehezen megközelíthető helyeket. (Majdnem) minden középület (múzeum, bolt, színház, mozi, iroda) bejáratához vezet rámpa a tolókocsival közlekedők számára, vagy az ajtó olyan széles, hogy oda könnyedén befér a tolókocsi. A gyalogátkelőhelyek szegélyét lebontották, magát a zebrát vagy az átkelőt a vakok számára hangjelzés és lejtős, a környezetétől elütő lefedésű járda jelzi.

Sajnos, a mozgássérültek, tolókocsisok számára könnyen használható tömegközlekedési eszközökből kevés akad, pl. az itteni HÉV, a DART-használata még elég nehézkes. A fel-leszállni akaró tolókocsisnak rámpát biztosítanak, de ezt a jegyvásárláskor kérni kell, hogy az úticélnál várják a leszállót. A LUAS-ra, az itteni villamosra könnyű felhajtani tolókocsival, külön hely van számukra a kocsikban. A Dublin Bus-nak (főleg a belvárosi járatok közül) már vannak ún. ültethető buszai, amikor a busz szinte „leül”, a járdával egy szintbe kerül, és így lehet rá tolókocsival felhajtani.

A helyközi járatok nincsenek felkészülve tolókocsis utasokra.

Vidéken számos turistaszállás, vendégház felkészült már a mozgáskorlátozott vendégek fogadására, de van még mit javítani a helyzeten. Eddig utazásaink során egyetlen olyan szállást találtunk (Laragh-ban), ahol külön szoba és igen praktikusan kialakított fürdő várta a mozgáskorlátozott vendéget.

A szállásokat ismertető könyvecskékben kis piktogram jelzi, hogy az adott szállás alkalmas-e mozgáskorlátozott fogadására. Ezeket a könyveket már a reptéren, vagy főbb turista információs irodákban pár euróért be tudjuk szerezni.

(Frissítve: 2008. július)