Írországi információk és élmények - magyarul

ELŐZMÉNYEK:

Nem tudnám megmondani, honnan datálódik ír mániám. A válasz talán Nora Roberts kétes irodalmi értékkel bíró, ámde Írhon hangulatát, az ír emberek vendégszeretetét, kíváncsiságot keltőn bemutató művei, talán az ír kobold és tündérmeséket feldolgozó filmek világában keresendő.
Olthatatlan vágyódásom tüneti kezelésére minden fellelhetőt elolvastam, barátokat szerezve és újra fellelve lógtam a világháló Írországot akár csak halvány utalásként megemlítő oldalain.
Természetesen egyenes út vezetett a felismerésig miszerint: „nekem illetve nekünk Írországot látni kell”. Erről nem volt nehéz meggyőzni életem párját és a tőlünk kétháznyira lakó szomszédainkat, akikkel amúgy is sokat múlatjuk együtt az időt.
A tapasztalat azt mutatta, hogy képesek vagyunk egymás társaságát 2 napnál tovább is elviselni, sőt határozottan jótékony hatással vagyunk mi négyen egymásra.
A jó utazás két alappillére már megvolt, a megfelelő úti cél és a megfelelő társaság kiválasztva. Hogy ne boruljon fel a négylábú szék megfelelő programról és a jó háttérszolgáltatásról kellett már „csak” gondoskodni.

A SZERVEZÉS:

Az útiterv összeállításánál Moniék segítségét kértem. Bár a fellelhető - és tegyük hozzá, az általam megfizethető - útikönyvekkel keltem és feküdtem, mégis inkább hagyatkoztam Moniék sok éves tapasztalatára. Azt gondoltam az időnk olyan kevés lesz, hogy nem pazarolnám kirakat turista látványosságokra.
Szóval Moniék segítségével már meg volt a háromlábú székünk volt már izgalmasnak ígérkező programunk is.
A repülőjegy, a szállások megszervezése az autó bérlés és minden egyéb szervezése az én feladatom volt. Aki rendelkezik minimális nyelvtudással mindenképpen az Interneten szervezze a szállást és minden egyebet. Érdeklődésemre mindig készséges és gyors válasz érkezett (előleget csak az autóbérlésnél kellett utalnom) és mindenhol a megbeszéltek szerint meg volt a szállásunk.
Tapasztalataim mások okulására álljanak itt.
A repülőjegy foglalásnál NAGYON figyeljünk, hogy milyen járatot jelölünk be. Igaz, ma se tenném pallós alá a fejem, hogy én hibáztam el, mégis 80 fontomba került járatot módosítani. Ha fapados járattal szeretnél menni (mi Bp.-London-Cork útvonalon mentünk) hagyjál elég időt az átszállásra. Oda fele ez nekünk 2 óra volt, de őszintén hetekig rágtam a körmöm, hogy nem késik-e majd a gép és nem késsük le emiatt a csatlakozást. Visszafelé kb. 5 óra volt a várakozás, ez két pasival sok lehet, de mi csajok eltöltöttük az időt nézelődéssel. (különben is, általános, majdhogynem konzervatív öltözködéshez szokott Közép-Európai szemünket London repülőterein fellelhető sokszínűségen, és a fura fazonokon hosszasan legeltethetjük.)

A MEGÉRKEZÉS:

2005. július 20-án tehát minden adott volt egy igazán jó Írországi nyaraláshoz mikor is déli tizenkettőkor gépünk landolt Cork városának repterén.
A 10 perces autóbérlési procedúrán túljutva 20 percig kerestük az autót a parkolóban mire megtaláltuk, mely pontosan az ügyintéző által megadott helyen volt.
Az autó baloldala – akkor még a frissen érkezettek tudatlanságával nem tudtuk miért – össze volt törve. A technika vívmányát igénybe véve digitális kameránkkal megörökítve a csúfságot visszamentünk reklamálni. Nem mintha törött autó vezetése derogálna de nem szerettünk volna fizetni ilyen „semmiségekért” utóbb. Az ügyintéző nagyon kedvesen elmagyarázta, hogy a kezünkben tartott, korábban a terminál tervrajzának hitt nyomtatványon fel van tüntetve eme számukra teljesen hétköznapi, jelentéktelen szépséghiba.

Itt szeretném megjegyezni, hogy a Nova Rentacar céggel (Moniék javasolták) teljes mértékben elégedettek voltunk. Kéréseinket rugalmasan kezelték, udvariasak szolgálatkészek voltak. A foglaláskor, az előleg valamilyen tévedés folytán kétszer került levonásra, melyet első reklamáló levelemre azonnal visszautaltak. Az autót korán reggel adtuk le és annak ellenére, hogy nyitvatartási időn kívül vittük vissza semmilyen plusz költséget nem számoltak fel. A kulcsokat pusztán a pulton kellett hagynunk és mire este ellenőriztem az e-mail-jeimet már itt várt a köszönő levelük.

A KÖZLEKEDÉS:

Nos a kezdeti nehézségeket leküzdve elindultunk a nagy kalandra. A baloldali közlekedés számunkra is az első élmények egyike volt. Mellékesen megjegyezném, hogy a fiúk hivatásos sofőrök, így nekik, ha lehet még nehezebb volt az átállás. Olyannyira, hogy ezt az én párom meg se kísérelte így nem maradt más hátra, mint, hogy Attila vezessen akinek –négyünk közül egyedüliként- nem volt ott a jogosítványa. Ez a felállás maradt mind az 1800 Km-en keresztül, amit Írországban megtettünk.
Az első „menj már beljebb, mert lelegelem a sövényt!” és a „rendben van, hogy balra tarts, de az nem azt jelenti, hogy nekünk kell leszüretelni a fukszia bokrokat” felkiáltások után megtaláltuk helyünket a baloldali sávban. A továbbiakban már csak a körforgalomba való behajtás, a jobbra és balra kanyarodás okozott némi problémát.

Azt gondolom, hogy Írországban a legmagasabb az egy négyzetméterre jutó tehenek száma de szorosan ezután a 100 méterre jutó körforgalmak száma következik.
Ezt volt szerencsénk megtapasztalni, mert nemegyszer – minden szabályt felrúgva - két-három kört megtéve jutottunk ki egy- egy ilyen csodából.
Mindezek ellenére a közlekedéssel nem volt problémánk az egy hétre jutó eltévedések száma említésre sem méltó. Dugóba sem kerültünk bár nálunk Írországot jobban ismerők azt mondják szerencsénk volt.

Ide kívánkozik az a történet, mely az Ír emberek lazaságát, kedvességét hivatott alátámasztani.
Kb. a harmadik napon az első, 20 m-nél hosszabb egyenes útszakaszon hajtottunk. Előtte nem találkoztunk ilyen hosszú egyenes útszakasszal (utána is csak egyszer Dublinban a Főnix parknál). Az autóban fergeteges jókedv, röhögés és harsogó Ír zene. Nem is vettünk tudomást az út szélére kisétáló rendőrről, aki az előttünk lévő kocsikat tovább engedve határozottan ránk bökött kiemelve minket a sorból. Na gondoltam ez jó kis szituáció lenne a nyelvvizsgán, valahogy így:

„Ön jogosítvány nélkül vezetett a rendőr megállítja… stb. stb.”

Magyarországi tapasztalatainkból kiindulva hosszas hazudozásba kezdtünk. Miért nem a párom vezet, elhagytuk a jogosítványt stb. Végére érve az érveknek gondoltam csak megtudom mi a baj, mire rendőrurunk közölte, hogy - az amúgy sárgadinnye nagyságú táblával jelzett- hatvanas táblánál kilencvennel hajtottunk. Na szép, minket itt most falhoz állítanak lelőnek kiutasítanak de minimum földönfutóvá tesznek a birsággal.
Nos ez nem következett be legkedvesebb Ír rendőrünk közölte, hogy a sajtpapírra felírt név benne lesz a computerben, és ha legközelebb elkapnak lesz nemulass. Ezzel megfenyegetett és megfélemlített társaságunkat útjára bocsátotta. Ennyi és nem több.
A konklúzió? 1. Bár a rend őrének teljes mértékben igaza lett volna mégsem büntetett meg így nem távoztunk az országból rossz emlékekkel. (de nem hiszem, hogy ez volt a fő indok)
2. Ha hiszitek, ha nem a hét hátralevő részében nem hajtottunk gyorsan egyszer sem. (na jó egyszer, amikor Levit kellett követnünk  )

A LÁTNIVALÓK:

Hogy az Írországban fellelhető turisztikai látványosságok kinek milyen élményt nyújtanak az egyénileg eldönthető, így erre nem szánnék hosszú sorokat. Nekünk feledhetetlen élmény volt az évszázados, évezredes romok, várfalak között sétálni, fényképezkedni, és a jellegzetes Ír tájat megcsodálni.
A spirituális és vizuális élményen túl számomra igen szimpatikus (sőt alkalmanként hasznos) volt az, hogy nem volt olyan eldugott rom, szikla vagy kolostor, ahol ne lett volna Visitor Center, melyben széleskörű tájékoztatást kaphattunk, kávézhattunk, ajándéktárgyakat vásárolhattunk, és hogy úgy mondjam, folyó ügyeinket elvégezhettük. Mindezt kultúrált, tiszta környezetben, készséges személyzettel.
Számomra a Mucross Huose, Bunratty skanzenje és a Cliffs of Moher sziklái nyújtották a legmaradandóbb élményt. De a Newgrange sírkamrájában hallott vers dallamát, hangulatának emlékét sem veheti már el tőlem senki.
Aki teheti, ne hagyja ki a Bord na Mona kisvasutat, ahol a tőzegkitermelés múltjával és jelenével ismerkedhet meg.
Így leírva igazságtalannak érzem a többi látnivalóval szemben, hiszen minden helyen volt valami, egy apró mozzanat, amitől felejthetetlen maradt számomra.

AZ EMBEREK:

Be kell valljam ebben a témában nem érkeztem szűz szemmel Írországba. Az úgymond felkészülés során hallottam jót is rosszat is bőven az Írekről és mentalitásukról. Kíváncsi voltam, vajon melyik tábornak van igaza? Vagy az igazság a kettő között van? Ha teljesen őszinte akarok lenni, sem egyikre, sem másikra kirívó példát nem találtam. Korrekt kedves hozzáállást, szállásadóinktól szíves vendéglátást, az üzletekben udvarias kiszolgálást tapasztaltunk. Az írek természetessége, ahogy múltuk tárgyi emlékeivel megtűzdelt hétköznapjaikat élik, lépésnyire az évezredes romoktól, tiszteletre méltó. Az emberibb élettempó, amit diktálnak követendő.
Tudom, ez talán a felszín, de elegendő volt ahhoz, hogy ne tekintsem lezártnak kapcsolatomat Írországgal és az ott élőkkel.

És végül AZ ÖSSZBENYOMÁS:

Írország kőkerítésekkel szabdalt zöld dombjai, utunkat sövénykerítésként végig kísérő fuksziái és a rengeteg virág mélyen beleívódott emlékképeim legszebbjei közé. A kis és nagyvárosok hangulata, házaik és ajtóik színkavalkádja visszaköszönnek a fényképekről segítséget nyújtva sok év múlva az emlékezéshez. Elmélázva az itthoni tájon próbálom megfejteni a titkot mitől más az ír fű, mitől annyira más a sokszor oly hasonló táj, mitől van az, hogy egy hét elegendő volt, hogy örökre szívembe zárjam ezt az országot.

2005. július 27-én a felhők fölé emelkedett a repülő, nem szégyellem, hogy Anglia partjainál még mindig szipogtam, pedig éreztem, hogy nem utoljára voltam itt, mert nekem ide vissza kell jönnöm, és tudtam, hogy Írország ugyanilyen nyitott szívvel visszavár.

Addig is családomat őrületbe kergetem a kint vásárolt, néha búskomor ír balladákat feldolgozó CD hallgatásával és továbbra is lógok a neten, ír információkat keresgélve.