Írországi információk és élmények - magyarul

Úti beszámoló

Szombat este a reptéren állítottak vagy egy órát sorban, rendkívül lassan ment az ellenőrzés, többekről felvételeket is csináltak. Mikor ránk került a sor, ketten 3 perc alatt végeztünk. Busszal (16A) mentünk be a városba, senki nem tudta, hol kell leszállnunk, így előbb szálltunk le, ami a sok csomaggal nem volt kellemes. A szállót megtaláltuk, igaz, a Lord Edward street-en tőle 50 méter távolságban álló két rendőr is a folyó irányába küldött el, újabb 100 m kerülőt okozva. Vasárnap a városban sétáltunk, nagy tömeg volt a kiárusítás miatt, mindenki tülekedett a boltokba, 8-10 zacskóval a kezében. A bank automaták előtt 30 méteres sor állt. Láttunk azért néhány szép dolgot, az idő is kedvezett a mászkáláshoz. Hétfőn megnéztük a St. Patrick, Christchurch nevű templomokat és a város másik oldalát, valamint megkerestük a buszpályaudvart. Kedden délelőtt mentünk busszal Galway-ba. Szerdán is a városban sétáltunk, ez volt a legrosszabb idő, kétszer is jól eláztunk és a kikötőben olyan szél volt, hogy időnként nem tudtunk tovább lépni. Csütörtökön reggel béreltünk egy autót a Budget-nél, Moher sziklák, Limerick útvonalon mentünk Castelislandba, az előre lefoglalt helyre (mire jó egy úti beszámolóban megadott telefonszám!) Bementünk a főtérre este vacsorázni, majd minden zárva volt. Ittunk egy sört egy kocsmában, ahol a hat vendég a TV-t bámulta, valami sorozat volt, aztán a szálloda vendéglőjében még meg tudtunk vacsorázni. Pénteken elég párás időben mentünk Dingle-be, rövid séta után a félsziget végén levő körútra, majd elindultunk Killarney-ba, ami egy szép kisváros, és egy jól kezelt Nemzeti Parkja van. A tengerparti úton mentünk, ahol a sávok kb. 2 méter szélesek voltak. Aztán előjelzés nélkül jött egy olyan balkanyar, ahol a sávunk lecsökkent 1,5 méterre, meg a szembe sáv is. Pont ott persze jött szembe két autó...

Másnap indultunk Dublinba, Cashel-en és Kilkenny-n keresztül. Ott már óvatosabb voltam, indokoltan, mert többször kb. 3 méterre szűkült az út, sokszor teljesen váratlanul. Nekem olyan érzésem volt, mintha 40 évet mentem volna visszafelé. Az utak jelentős része olyan, hogy a régi lovas kocsi utakra ráöntötték az aszfaltot, és kész. Se padka, se árok, viszont az út szélén rakott kövekből álló kőfal, melyet sűrű növényzet borít, és ez megakadályozza, hogy az ember érzékelhesse, hogy tényleg hol van a kőfal, illetve, hogy a girbegurba úton egy kicsit is előre lehessen látni a szembejövő forgalmat. Szóval biciklire, lovas kocsikra kialakított úthálózat, sűrűn változó szélességgel. Valószínűleg a tulajdonjog nagyon erős Írországban, nem lehet a semmire sem használt földekből egy centit sem kisajátítani a közös úthasználathoz. Kis utakon mentünk, a célunk Cashel és Kilkenny volt. Mindkettő szép volt, érdekes látnivalókkal. Dublinba este érkeztünk, a már jól ismert Parliament szállóba. Az autót betettük egy közeli garázsba, majd találkoztunk és meghívtuk vacsorázni a Németországban élő unokaöcsém már öt éve Dublinban élő fiát. A barátnőjével jött, aki Chicago-ban született, a nagyszülei vándoroltak ki Írországból. Ők rövidesen átköltöznek Amsterdam-ba, a lánynak ott lesz valami munkahelye. Nagyon kellemes estét töltöttünk együtt, addigra már kezdtem megszokni, hogy a vendéglőkben csak ordítozni lehet, mert mindenkinek állandóan jár a szája. Hajnalban mentünk volna a reptérre, de kiderült, a parkoló be van zárva, csak hét órakor nyitják. Ki kellett hívjuk a szolgálatot, ami újabb 45 Euróba került. De még éppen elértük a gépet. Szóval összességében nagyon kellemes hetet töltöttünk ott. Én szeretem az ott tapasztalt zord időt, és a száz évvel ezelőtti állapotokat, a gyönyörű, kicsit elvadult tájakat. Kicsit visszatért gyerekkorom, amikor a mosdóhoz két csap van szerelve, hogy ne folyóvízben, hanem kiengedett vízben mosdjon meg az ember (igaz nálunk csak hideg víz volt, a rézhengerbe csak hetente egyszer lehetett befűteni). Az emberek kedvesek voltak, mindenhol segítettek. Úgy néztek ki, mint akik eddig elég nagy szegénységben éltek, pár éve pénzhez jutottak, és most meg vannak vadulva, és minden vacakot összevesznek. A legmeglepőbb az volt nekem, hogy a régi építmények szinte mindenhol csak romjaiban vannak meg, ami épebb, arról kiderült, hogy a 19. században átépítették. Cashel-ben olvastuk, hogy az ismétlődő pestis erős pusztítást végzett, de mi történt az építményekkel? Ott még törökök sem jártak! Nem beszélve a Habsburgokról, akik minden felkelés után felrobbantatták a várakat, erődítményeket. Az is egy nagy rejtély számomra, miből élnek az emberek. Gyárat talán kettőt, ha láttam, teherautót 10-et. Mit csinálnak, ha nem a pub-ban beszélgetnek? Erre kevés volt a hét, nem jöttem rá. Ugyanakkor esténként mindig gond volt, hogy hol tudunk vacsorázni, mindig minden tele volt. Igaz a helyek többsége olyan pub, ahol nincs terített asztal, hagyományos étterem. Mi ilyet kerestünk, mert úgy gondoltuk, ott jobb kaját adnak. Nem sokat találtunk, az is mindig tele...

K. I.