|
|
Alien a pult mögött
- avagy egy feleség sirámai Írországból -
Trinity College – Moncsika egyetemre „jár”
Essen már szó az írekkel kapcsolatos dolgokról is. Beiratkoztam egy esti, 6
előadásból álló sorozatra, amelyet „Women of Ireland – Introduction to
Women’s Studies” címmel hirdettek meg. Kaptam is érte a (hímnemű)
ismerősöktől: „Mi az, mész a leszbikusokhoz?” stb. A feminizmus nem érdekel,
ellenben nem árt – gondoltam -, ha megtudunk valamit az ír nőkről „todományos”
szemszögből nézve. Vagy valahogy úgy.
Az első előadást az erősen feminista felhangú cím miatt kihagytam. A
másodikra már elmentem, mert az ír vallásos élet egyik jelentős szentjéről,
Szt. Brigid-ről volt szó, „Bridig the smith of soul – Brigid (Brigitta), a
lélek kovácsa” címmel. Nem annyira az előadásról akarok írni, hanem a
Trinity College-ról. Nekem, aki sosem jártam egyetemre – csak dolgoztam
egynek 12 és ¾ (hehe) éven át – érdekes volt megtapasztalni, milyen belülről
az írek egyik leghíresebb egyeteme, amit I. Erzsébet alapított 1592-ben. Az
előadás este fél 8-kor kezdődött, de a busznak hála, jóval korábban
odaértem. A főbejárat felől közelítettem meg az Arts Building ronda, csupa
szöglet, csupa beton épületét. Fura volt a nappal diákoktól, turistáktól
nyüzsgő terecskén áthaladni, egészen romantikus hangulatba ringatott a
tompán megvilágított épületek komoly sorfala, középen az agyonfényképezett
harangláb zömök tömege, a könyvtár, vagyis a Kells-i Bibliát magába fogadó
épület megannyi sötét vakablaka. Hah, de jó is lehet a Trinity-re járni! Az
épület előcsarnokából egy lépcsőnyit lefelé haladva (hol a WC?) kávézóra
leltem, de nem találtam sehol egy alkalmazottat, aki megmutatta volna, hogy
működnek a dolgok. Vagyis azt, hogy hogyan kell fizetni önkiszolgálás
esetén… Sehol egy pénzbedobós automata… Pedig mit nem adtam volna egy forró
kávéért a hűvös októberi estében tett buszút után! Ellenben a WC-ben már nem
szorultam eligazításra, de jólesően nyugtáztam az ott tapasztalt tisztaságot
és a WC-papír tömeget, ami a fülkében fogadott. Otthon ez elképzelhetetlen
volt, mindig vittünk magunkkal papír zsebkendőt a WC-re menet, feltéve, ha
az nem a tanszék termein belül, helyiségein belül volt. A közös helyiség
mindig hagyott kívánnivalót maga után, itt pedig… Vagy ilyesmit ne
taglaljak?
A biztonsági ember útbaigazítása után (mivel tudta, hol van az előadás,
megnézte egy listáról) felmentem egy lépcsőn, az első emeleten lévő
teremhez. Amit rejtélyes módon a 2. szintnek tituláltak, de a teremszámozás
3-assal kezdődött, ami 3. emeletet sejtet … á, zavaros. Ebből annyit
megtudtam, hogy a föld szintje alatt is vannak szintek. A folyosók nem
egyenesek, mint nálunk szokás, hanem inkább kis terek vannak a termek
között, amelyek a „terecskékből” jobbra-balra, vagy van, ahol négy irányba
nyílnak. A terecskék közepén székek helyett kis, műbőrrel bevont kockákon
pihenhet meg a tanulásban megfáradt hallgató. Mindenfelé fali tárlók,
hirdetőtáblák, rengeteg kiszögezett cikk, indítvány, felhívás, az általános,
egyetemre jellemző hír-kavalkád. Némelyik előadó terem ajtaja nyitva volt,
beláttam a diákokra, akik nem padokban, vagy padsorokban ülnek, hanem
székekben, amelyeknek jobb karfája kis asztalkává szélesedik. Nincs ám pad
alatti puskadugdosás, szendvicsrejtegetés! Csak nem találtam meg a termet,
ám beleütköztem három nőbe, akik már jártak itt az előző előadáskor, és
ővelük mentem a terem felé.
A teremben hatalmas tábla, számos szék, csupasz betonfalak, és egy
írásvetítő fogadott. Szépségét illetően nem sokban különbözött az otthoni
egyetem termeitől, talán csak a falfestés és a dekoráció teljes hiánya volt
meglepő. Valaki azt mondta nekem, ez az épület a legrondább, vajon a
többiben szebbek lennének a termek?
Szt. Brigittáról megtudtam, mik a jelképei (többek között a hóvirág), a
megújulást jelképezi, a gyógyulást, és hogy a könyörületességet hirdette a
kereszténység feláldozásával szemben. Míg Szt. Patrik egy kemény szívű,
keményen ítélkező valaki volt, addig Szt. Brigitta a megbocsátásra hajlott.
A bal oldalamon ülő nőről azonnal lerítt, hogy amerikai, késve érkezett, az
elején kávészürcsöléssel töltötte az időt, majd időnkénti jegyzetelés után
látványos oda nem figyeléssel vakarta a lakkot a körméről, a végén pedig,
amikor a megbeszélésre került a sor, megkérdezte tőlem, hogy miért kell
mindent a vallásra visszavezetni? A másik hölgy, aki a jobbomon ült (a
hallottakról a szomszédainkkal lehetett-kellett „vitatkozni) egy apácák
vezette iskolába járt, ő ezen nem akadt fent, és mint ír, nem is tartotta
különösnek, hogy az előadó a nők vallásban betöltött szerepéről is elég
sokat beszélt. Sajnos, nem társaloghattam velük tovább, Lev várt a
buszmegállóban, mennem kellett. Sebaj, majd legközelebb.
Különösen „A lányok nem a ház urai – avagy mit tanított nekünk anyánk” című
előadást várom. Éppen Hallowe’en napjára fog esni!
Következő írás |